Hiba
  • XML Parsing Error at 1:331. Error 9: Invalid character
Címlap Minden-kép Musée Urbain - az utca arcai
Musée Urbain - az utca arcai
Andi   
2011. október 06. csütörtök, 08:04

artismeleadA hajléktalanok mellett elmegyünk, talán megsajnáljuk őket és egy kis aprót adunk, aztán azon nyomban el is felejtjük őket. Az Artisme francia streetart csoport kezdeményezésének célja, hogy ne felejtsük el olyan könnyen utcán élő embertársaink meggyötört arcát.

 

 

Az épületek falaira festik ezeket a megviselt arcokat, a képek pedig az utca kövével és házak falával együtt épülnek le, ezzel emlékeztetve a járókelőket a társadalmunkban élő, leépülő emberekre.

artismemuseurbain9

Az Artisme csoport a "Musée Urbain" azaz városi múzeum nevet adta a projektnek, munkáit egy múzeum kiállítással tartja egyenértékűnek. A képek alatt szöveg is látható, ám de olyan kicsi, hogy a néző kénytelen egészen közel menni, hogy el tudja olvasni, így kénytelen alaposan szemügyre venni az ábrázolt arc minden barázdáját. A "Musée Urbain" újszerűen ábrázolja azokat, akikről sokszor szívesen megfeledkeznénk, és ha csak egy pillanatra is, de testközelbe hozza mindennapi küzdelmeiket.

artismemuseurbain2

artismemuseurbain4

artismemuseurbain3

artismemuseurbain10

 

    keresés

    Közösség

    A NAP KÉPE

    Csütörtöki nap képe

    Kapcsolódó cikkek

    Nemesházi Péter újabb divatfotó kiállítása | Gyártelepi kultúra - Bakelit Multi Art Center | Joost Swarte kiállítás a Loffice-ban! | Zene, tánc, harmónia - Bemutatkozik a Medic’all Art Dance | Dupla kiállítással indul a nyár a Rododendronban | Ilyen egy útkereszteződés New Yorkban | Az anyag és forma sokszínűsége – Ayala Bar új kollekciója | Few and Far - a női street art kollektíva | Szemétből művészet - újrahasznosító vasárnap | Retró kütyük másképp - Cory Arcangel görbe tükre | Nosztalgia, szubkultúra, pornográfia - FRISS 2011 | Egyedülálló virtuális bemutató a Király utcában! | Jövőbeli régiségek - Ayala Bar őszi kollekció a Rododendronban | Szépséges világvége - Alex Lukas posztapokaliptikus tájai | Krimi, horror, komédia - Sétálós színházi játék a Bakelitben | EZ MI! - Ékszerinstalláció és fotókiállítás | Kiállítás és kedvezmény – Design Hét a Formában | Made in America, by an American, for all Americans | Erik-Art kiállítás és vásár | IV. Diploma Nélkül | Találkozni művészet - Art Market Budapest | Csúszdával közlekednek a New York-i múzeum látogatói | Maráczy Manuéla: Lificek@Rododendron Art & Design Shop | Hajléktalan sztárok | DUÆL - Bölecz Lilla és Nyári Eszter kiállítása | ERIK-ART kiállítás, zene és abszint | Belül kávé, kívül kortárs művészet! | Pénteken indul az Adventi Királyi Vásár! | Vagyok a városban - utcafotó kiállítás @ Fogasház | Az igazi Csokigyár | Oh Tannenbaum – dizájn Karácsonyfák kiállítása | United Colours of Budapest – Egy képzelt divatbemutató a budapesti éjszakában | Egy város láthatatlan metszete - DEMO Galéria kiállítás megnyitó | 12 divatkiállítás, amint 2012-ben látnunk kell | Rekreátorok | Kettőperegy - Balanyi Andrea kiállítás megnyitója | Városszörfözés - Egy eltévedt fotós New Yorkban | Gregory Crewdson különös világa | 7 alkalmazás a művészet szerelmeseinek | A feláldozhatók 2 rajzfilmfigurák | Az Odoo projekt a Lomography kiállítótérben | Kinyitom a számat: Juhász Katinka kiállítása | Kampány az utcai művészetért | Kötött, de nem pulcsi - a fonálbomba a legújabb street art őrület | Mark Jenkins sokkolta Rómát | Fűszeresek és Kézművesek Vására | Felsmann István 131.300 db című kiállítása Budapesten |

    Időjárás

    An error occured during parsing XML data. Please try again.