Mai cikkünkben további teanagyhatalmak szokásairól, teakultuszairól olvashattok. Megismerkedünk néhány európai országgal, melyek élen járnak a teafogyasztásban.

Anglia - reggelire sör, uzsonnára tea

Az angolok megállás nélkül teáznak, és bőven adagolnak hozzá tejet is. Sőt, a kevert és gyümölcsteák divatja is a szigetországból terjedt el.

A brit angolban a tea szó nem csak egyszerűen az italt, vagy annak alapanyagát jelöli, hanem egy kisebb étkezést is. A délutáni tea a hagyomány szerint Bedford hercegnőjének, Annának a nevéhez köthető, ő hozta divatba az 1700-as évek vége fele a délután öt óra körüli étkezést. Ekkoriban az angolok csak kétszer étkeztek naponta. Reggelire sört, kenyeret és marhahúst fogyasztottak, a vacsora pedig egy hosszú, kiadós étkezést jelentett a nap végén. Ám a hercegnő francia mintára meghívta barátait egy-egy délutáni étkezésre is, amelynek alapját az aprósütemények, vajas szendvicsek és persze a tea képezte. A szokást mások is átvették, így lett az ötórai teából igazi angol hagyomány.

Az első teasütemény egyébként maga a tea volt: a hajósok, akik a 17. században elhozták az illatos leveleket Kínából, nem mellékeltek hozzá használati utasítást. Így aztán az angolok eleinte a leforrázott leveleket kenyérrel ették, a főzetet pedig kiöntötték.

Amikor már rendeltetésszerűen használták a teát, kávéházakban, klubokban, vendéglőkben, pubokban árulták, úgy, hogy az előre elkészített italt hordókba töltötték és úgy mérték ki, mint a bort vagy a sört. Később az úgynevezett teakertek jöttek divatba a parkokban, ahol az egész család élvezhette a nedűt, közben hangversenyekben, árnyjátékokban, tűzijátékos mulatságokban gyönyörködtek.

A 19. század végén - a mai presszók elődjeként - nyilvános teázók és teaszalonok is létesültek, de az sem volt szokatlan, ha valaki kedvelt könyvesboltjában itta meg frissítő italát.

Hollandia - tea és porcelán

Bár fordítva gondolnánk, de a teát a hollandok ismertették meg az angolokkal. Az első teaszállítmány egy holland hajón érkezett Kínából, az 1600-as években, amikor útközben a tengerészek letettek néhány rekesz teát az angol partoknál. (Egyébként a franciákhoz is a hollandok vitték el a teát, így lehetett XIV. Lajos a tea legfőbb hódolói között.)

Ám a hollandok nem csak a teát, de a teázáshoz szükséges kellékeket is elhozták a távol-keletről. Kínában a drága és kényes tealeveleket porcelánedényekben tartották, így óvva a nedvességtől. A tealevél tartók hengeres, fedeles vázácskák voltak. Így a hollandok a teával együtt a porcelánt is importálták Európába, ahol sokáig nem is sikerült azt "lemásolni".

Oroszország - szamovár

A teának Oroszországban olyan komoly hagyománya van, hogy néhány klasszikus irodalmi alkotásban egész oldalak, akár egy teljes fejezet szól a teázásról.

A cári Oroszország érdeklődését már 1618-ban felkeltette a kínai követek által, Alexis cárnak adományozott többládányi tea. Pár évtizeddel később, egy kereskedelmi megállapodásban tették lehetővé a karavánok szabad utazását, hogy az árucikkek - köztük a tea - könnyebben mozoghassanak a két ország között. Az út azonban még így is elég nehéz volt: közel tizenhat hónapon keresztül vándoroltak a tevék, így a tea ára akkoriban elképesztően magas volt, ennél fogva csak a gazdagok számára volt elérhető, és csak az 1700-as évek végén vált Oroszország-szerte, szinte mindenki számára népszerű itallá.

Az oroszok legjellegzetesebb teázási kelléke a szamovár, ami nem más, mint a tibeti "forró edény" mására készült, a bugyborékoló vízforraló és a teáskanna egyesítése.

Régebben a szamovár az orosz ház közepén állva, egész nap működhetett, akár negyven csésze tea egyidejű lefőzésére készen.
A szó az orosz „szamo” (maga) és a „var” (főz) szavak összetételéből alakult ki, jelentése: magától forral. Leginkább egy hordozható tűzhelyhez hasonlít. Középen egy rejtett fűtőcsőbe teszik az izzó szenet vagy parázsló fenyőtobozt (ettől még különlegesebb lesz a tea aromája), és köré öntik egy tartályba a forralandó vizet.

A 18–19. század fordulóján már általános volt az orosz háztartásokban. Szinte egy házból sem hiányzott, pedig nem volt olcsó. A parasztházakban a szamovár képviselte a legnagyobb értéket, státuszszimbólum volt. Megbecsülték, szombatonként téglaporral és ecettel fényesre súrolták. Központi helyet kapott a házban; mivel egész nap működhetett, egyfajta fűtésként is szolgált, köré gyűlhetett a család apraja-nagyja beszélgetni, időt tölteni. Nagy szomorúság volt, ha adóhátralék fejében lefoglalták és elvitték a házból. A harmincas évek Szovjetuniójában a fémbeszolgáltatások idején sok szép darab lelte halálát az olvasztókban.
 
Eleinte az oroszok csak cukrot haraptak a tea mellé, ezt viszont szó szerint, hiszen akkoriban még a cukor elég drága volt, így próbáltak spórolni vele. A teát ma is cukorral, citrommal, vodkával, mézzel ízesítik, esetleg valamilyen gyümölcslekvárral. Néha a tealevelekkel együtt szegfűszeget, fahéjat vagy reszelt narancs-, citromhéjat is forráznak. Az oroszok leginkább a főétkezés után teáznak, de a nap bármely szakában szívesen elfogyasztanak egy-egy csészével pár szem teasütemény társaságában.

Köszönettel a Teapalotának.