| Michael Bay rendezi a Transformers 4-et |
| kezu |
|
2012. február 14. kedd, 14:54
|
|
Lorenzo di Bonaventura producer megerősítette Bay közreműködését a film elkészítésében, és ő volt az is, aki bejelentette a két éven belüli megjelenést. „Michael lesz a rendező, és a film 2014 nyarán fog kijönni" -nyilatkozta Bonaventura az MTV-nek. „Nagyon izgatottak vagyunk, a legnagyobb kihívás most az, hogy valóban új alapokra rakjuk a projektet" –tette hozzá Bonaventura. Ha abból indulunk ki, hogy az előző három film is mennyi pénzt hozott a konyhára Baynek (a 3. filmmel például 1 milliárd dollárt, vagyis kb. 220 milliárd forintot keresett), nem meglepő, hogy a rendező mégiscsak visszanyúlt a szériához. Az pedig, hogy miért van szükség „újraindításra", elkönyvelhető a 2. és a 3. rész nem éppen meleg fogadtatásának. „Ez egy hibrid", nyilatkozta Bonaventura arra válaszolva, hogy milyen új kezdetre is adják a fejüket. „Inkább nevezhető ez egy fejlődésnek, hiszen még mindig van benne folytonosság, de mégis növekedni fog a szereplő gárda. Még nem tudjuk, hogy lesz-e valaki az első stáblistáról, de az biztos, hogy egy teljesen új történet lesz. Optimus és Bumblebee mindenképpen benne lesznek, ennyit biztosan tudok" –mondta végezetül Bonaventura.
|


A széria harmadik részének nem túl sikeres pályafutása után Michael Bay kétszer is meggondolta, hogy belevág-e a következő részbe, de lesz Transformers 4, ráadásul Michael Bay rendezi azt!






